3. Never underestimate the power of friendship

Sziasztok!

Mivel holnap nem érek haza belátható időn belül, és nem vagyok biztos abban, hogy fel tudnám rakni az új részt, ezért a mai napon előre pótolom ezt a dolgot. Előre jelzem, hogy nagy valószínűséggel jövő héten is így lesz, mert kedden vizsgázok angolból, de az után újra keddenként frissítek, csak most egy kicsit bekavart a suli.

Akinek már csak egy hét van hátra, kitartást, akinek nem, nos..sorstársak vagyunk. :)

A múlt héten a 400 után, alig két nap leforgása alatt átléptük az 500 megtekintést. *-* Te.Jó.Ég. <3 Köszönöm szépen!!:)

Jó olvasást, és kérlek, írjátok le, ha tetszett, vagy ha nem, azt is. :)

xx Lu

Louis Tomlinson

-Köszönöm, hogy beszélhettünk, és a játékot is- egész felszabadultnak érzem magam ez után a kiruccanásunk után.

- Igazán nincs mit- kedves mosolyával köszön el, és ruganyos léptekkel elindul a bejárati ajtó felé. A kopott vasrács tompán zörög, ahogy a kulcsok is. Ezeket a hangokat teljesen elnyomja az égi háború zaja, Mia pedig megpróbál a lehető leggyorsabban beérni.

Miután megbizonyosodok arról, hogy biztonságban beért, még látom, hogy felkapcsolódik a villany, és Sami lelkesen ugrándozva repül a nővére felé. Mia azon nyomban leguggol elé és az arcát kezdi simogatni. A kis srác eléggé megrémülhetett a vihartól, haja csapzott, arca pedig vöröses színben úszik, mint aki sírt.

Visszasietek az autóhoz. Igaz, az eső már nem esik, de az utat villámok világítják meg mindenfelől és az elmaradhatatlan dörgés is jelzi: ennek még koránt sincs vége. A vezető ülésbe beülve meglepődve konstatálom, hogy a kocsi nem akar beindulni.

- Ne, ne, kérlek, csak most ne csináld ezt- magamnak szitkozódok és imádkozok felváltva, hogy meghalljam a motor halk zúgását, de teljesen sikertelen mindkettő. Sikerült elfelejtenem tankolni, és az éjszaka közepén, nem biztos, hogy tudok szerezni üzemanyagot, ráadásul a környék sem túl biztonságos ahhoz, hogy csak úgy itt hagyjam az autót. Tárcsázni kezdem Harry-t, Niall-t és Liam-et is, de egyikük sem veszi fel. Zayn-t már meg sem próbálom elérni ilyenkor. Természetesen a mobilomban egy autómentős számot sem találok-Remek.

Mia-t nem szeretném megint zavarni, meg tulajdonképpen..mit is akarok én? Szerencsétlen lányt lerohantam itt a személyes problémáimmal, miközben neki valószínűleg sokkal nagyobb bajai is vannak. Említette, hogy sem az anyukája, sem a nevelőapja nincs otthon, ami azt jelenti, hogy egyedül vigyáz arra sok kis apróságra. Ez már magában nem lehet könnyű feladat, tekintve, hogy Sami különös figyelmet kíván. Csodálom, hogy ilyen jól bírja, hiszen nem a fáradtság miatt nyafogott, hogy el kell jönnünk a pályáról. Nem is igazán nyafogott, csak aggódott.

A telefonom rezgése kizökkentett a gondolatmenetemből: Niall.

- Louis, miért hívtál az éjszaka közepén?- hangja nyúzott, alig érthető. Gyakran vissza kell fogni a beszédtempójából, hogy lehessen érteni, amit mond, ez most nem akadályozza a megértését, végre nem hadar.

- Lerobbantam- nemes egyszerűséggel közlöm vele, mire élesen beszívja a levegőt.

- Mi a franc? Louis, miért nem alszol? Lassan fél kettő..

- El kellett jönnöm, de kifogyott a benzin. Értem tudnál jönni?- nem szívesen kérek tőle ilyet, pláne nem az éjszaka közepén, de muszáj, nem tölthetem itt, a kocsiban az egész éjszakát, mert amilyen szerencsém van, szinte biztos, hogy le fog merülni reggelre az aksi, és akkor se fűtés, se benzin, viszont annál inkább várható a megfázás, vagy egy kiadós tüdőgyulladás, egy kis kialvatlansággal társítva.

- Hol vagy?- készülődés hangja szűrődik át a vonalon, és megkönnyebbülök.

- Haygate Estate, London déli részén- csukott szemmel várom a válaszát, ami hamarosan meg is érkezik.

- Kell neked ilyenkor faszságokat csinálnod- kezd egyre harsányabb lenni, ezek szerint ébredezik- Fél óra és ott vagyok, küldj valami pontosabb címet, ahol megtalállak.

- Köszönöm.

- Ne köszönd, csak legközelebb maradj ott, ahol vagy. Vagy esetleg aludhatnál is éjjel.- könnyen beszél. Ha tudtam volna aludni, nem keveredek ide. Pech, de ez van.

Niall-re várva ütemesen dobolok a kormányon, és közben végigjátszom ugyan azokat a jeleneteket a fejemben. Eleanor szavai, reakciói, minden, amit egymásnak mondtunk. Az összes üzenetét elmentettem a telefonomban, rosszabb pillanataimban visszaolvasom őket. Már minden egyes karakter beleégett az elmémbe, egy szót sem tudnék elfelejteni ezekből az sms-ekből, az időrendi sorrendről nem is beszélve. Mióta El kimondta a végső ítéletet, azóta úgy érzem magam, mint akinek az erejében már nem is vér folyik, csak valami sós víz csörgedezik, nem vagyok képes álomra hajtani a fejem, állandóan fáradt és kimerült vagyok, talán még feszült és lobbanékony is. A srácok nem tettek még helyre, tehát belül nagyobb lehet a probléma, mint kívül, de abszolút fel vagyok készülve néhány jó baráti pofonra.

A sms elküldése után nagyjából fél óra múlva, meg is érkezik Niall. Nyúzott és fáradt, ezért még inkább értékelem, hogy nem küldött el a fenébe így éjjel kettő magasságában.

- Csak azt mond meg, hogy a francba kerültél ide?- szőke hajú barátom a környéket kémlelve teszi fel ezt az elmés kérdést, amire én magam sem tudom a választ.

- Egyszerűen csak..itt kötöttem ki- meg persze van itt egy remek foci partner, de ezt nem kötöm az orrára.

- Louis, erre a helyre ok nélkül ember nem téved- a tartalék benzinből önt át a kocsimba, és csodák csodájára nem lesz egyikünk sem koszos az üzemanyagtól.

- Talán mégis- nem, ok nélkül tényleg nem, de talán nem is indok kellett ahhoz, hogy ide jöjjek. Talán csak egy megérzés, vagy egy kellemesebb emlék.

- Na jó, induljunk, késő van és fáradt vagyok, gondolom te is- beülünk mindketten a saját autónkba és lassan elindulunk a belváros felé. Mielőtt kihajtanék az utcából, visszanézek Mia-ék lakása felé. Egy apró ablakon át kiszűrődik némi fény, de mire kettőt pislogok, már ki is huny. Apropó pislogás, azt hiszem, kezdek álmos lenni. Csodálkoznék ugyan, ha sikerülne végigaludnom az éjszakát, de kezdésnek nem rossz. Nagyon nem, ha az elmúlt napokat vesszük figyelembe.

A lakásomhoz vezető úton végig az előttem haladó járművet figyelem, és elgondolkozok azon, vajon mennyire lehet elege mindenkinek belőlem mostanra. Nem telt el sok idő, csupán néhány nap, de Zayn-t és Liam-et valahogy sikerült a lakásomhoz láncolnom, Harry egyenesen hozzám jött a reptérről, késő este felkeresek egy vadidegent, most pedig Niall-t riadóztatom az éjszaka közepén. Éjszaka révén elég húsz perc, hogy elérjük a most teljes kivilágításban pompázó lakásomat. Félve szállok ki a kocsiból, hiszen ez azt jelenti, hogy mind ébren vannak, de azért töretlenül imádkozom az ellenkezőjéért.

Némán követem Niall-t, aki egy biccentéssel jelzi, ideje bemenni. A Mia-tól kapott pulóver kapucnija készségesen megvédi az arcom az eső utáni, kellemetlenül hideg széltől, a még mindig nyirkos pólóm pedig a kezemben van, kis gombóccá gyűrve.

- Miért nem alszanak?- a mögöttem álló fiúra nézek, aki anélkül, hogy felnézne, elfordítja a kulcsot a zárban maga mögött.

- Mert lent felejtettem a telefonom a nappaliban, és felébredtek a zajra- nem néz rám, úgy tűnik, mintha nem érdekelné, történt ami történt, rám hagyja és szó nélkül visszamászik az emeletre és becsukja maga mögött a szobaajtót. Liam kómás arca is feltűnik néhány másodpercre, de egy néma intés után ő is visszatér a "saját" hálójába.

Óráknak tűnik, mire elérek a nappaliba. Csak ülök, és próbálok a háttámlának dőlve elaludni, de nem megy. Nem is tudom, mikor aludtam utoljára, és a kezdeti álmosság elillanni látszik. Képtelen vagyok lehunyni a szemem akár egy percre is. Fel akarom hívni El-t. Nagyon hiányzik, hiányzik a jelenléte, az illata, a hangja és az érintései. Már attól jobban érezném magam, ha legalább egy légtérbe lehetnénk, de sajnos ez most nem tűnik elérhető álomnak. Azt se bánnám, ha üvöltözne velem. Akadjon ki, kapja fel a vizet, hisztizzen úgy, ahogy még soha- és vélhetően sosem fog, hisz ő nem olyan. Már azt sem bánnám, ha csak annyit mondana, mint legutoljára, még azt is hajlandó lennék visszahallgatni, csak beszéljen hozzám, nézzen rám. Legyen mérges, utasítson vissza, csak láthassam.

Majdnem ráveszem magam arra, hogy elővegyem a telefonomat, amikor eszembe jut, hogy hajnali öt sincs még, ilyenkor pedig igen kicsi az esélye, hogy ha fel is veszi a telefont, beszélne velem. Napközben is visszautasítja a hívásokat, mit is várhatnék hajnalban? Majd később. Akkor viszont biztosan felkeresem, mert én ezt nem hiszem, hogy sokáig bírni fogom, hisz rettentő nagy űrt hagyott maga után, és még töretlenül hiszek abban, hogy ennek így nem lehet vége.

- Lou, hogy hogy ilyen korán?- Harry reggeli, rekedtes hangját meghallva majdnem kiesik a kezemből a távirányító, amit már egy ideje csak forgatok a kezemben.

- Nem tudtam aludni- csak most érzem, milyen gyorsan telik az idő és mennyire ki van száradva a szám, hogy meg kell szólalnom. Nem csak hogy hanyagolom az alvást egy ideje, elegendő folyadék és normális étel sem volt a közelemben napok óta. Majdnem egy hete.

- Haver, elég rosszul festesz, már bocs- érzem, hogy besüpped mellettem a kényelmes textília.

- Minden rendben- hazudom, és elindulok a konyhába vízért, de felfedezek egy dobozos jegeskávét a hűtőben, úgyhogy amellett döntök.

- Beszéltetek?- nem értem, mire érti, vagy kire így csak kérdőn nézek rá- El..nála voltál éjjel, nem?

- Ja, nem..dehogy- keserű mosollyal bámulom az összetevőket: hihetetlen, hogy nem csak kávé meg tej van ebben a mocsokban. A következő korttyal sikeresen leiszom a pulóverem, ami tulajdonképpen nem is az enyém..Mia!- Máshol voltam.

- Értem- néhány pillanatig teljes csend uralkodik ismét az alsó szinten- Milyen felső van rajtad? Még nem is láttam.

- Az éjszaka folyamán szereztem, mert eláztunk a pályán, és csak egy póló volt rajtam.

- "Áztunk"?

- Aha, van egy...mondjuk, hogy egy jó ismerősöm a külvárosban, a Heygate felé.

- Hogy mi?- hangja félelmetes magasságba szökik, és kikerekedett szemekkel néz rám göndör barátom- Hogy a fenébe kerültél te oda? Kit ismersz te onnan?- ismét egy kis szünetet tart, de folytatja, látom, millió kérdése van- Lou, ugye nem keveredtél bele valami megkérdőjelezhető legalitású ügybe?

- Jézusom, Hazz, dehogy is. Csak arra jártam egyszer és akkor találkoztam Mia-val. Aztán tegnap éjjel.

- Mia?- a perverz vigyorára nem vagyok kíváncsi. Nem hiszem el, hogy még most is ezen jár az agya. Inkább felvonulok az emeletre és megpróbálok pihenni, amíg el nem jön a telefonálás ideje.- Hé, Louis, várj már meg!- dobogását a lépcső tetejéről is jól hallani, szinte beleremeg a padló.

- Harry, ha a gusztustalan vicceiddel akarsz villogni, ahhoz most nincs hangulatom, bocs- nem akarok ingerülten beszélni vele ilyen és hasonló dolgokról, mert abból csak veszekedés lenne. Jó így, elvonulok és majd megnyugszom. Ám ezt rajtam kívül senki nem gondolja így, pláne nem Harry.

- Ne haragudj, csak majdnem egy hete mind itt vagyunk, és nem tudjuk, mit csinálsz. Egyszer csak jön a telefon, hogy az éjszaka közepén lerobbantál egy köztudottan kétes helyen. Szóval, mi csak aggódunk a srácokkal, mert nekünk hiába csinálsz reggelit kora hajnaltól késő reggelig Louis, attól mi még látjuk, hogy ennyi idő alatt hogy épültél le, és kár lenne tagadni, hogy pocsékul vagy, nem eszel és nem alszol. Szóval?

- Ezt ne a folyosón beszéljük meg- intek a fejemmel, hogy kövessen a szobámba, amit készségesen teljesít, így néhány méterrel arrébb belépünk az emeleti hálóba. Az ágy érintetlen, az ablak napok óta tárva nyitva van, eredményeképp csurom víz a szőnyeg, a falon pedig látszik a végigfolyt esővíz.

- Otthonos- Harry fintora elárulja, legalább olyan jó véleménye van a szobámról, mint a külsőmről.

- Előfordul- becsukom az ablakot és a még menthető telefontöltőt felkapom a földről, majd az ágy melletti szekrényre dobom.

- Tehát, elmeséled mi ez az egész vagy kétségek közt hagysz minket még hetekig?- mellkasán összefont karokkal áll előttem és úgy néz, mintha az apám lenne, és a matek kettest kéne magyaráznom.

- Hát legyen...-egy sóhaj, egy mély levegő és összeszedem magam, hogy végig tudjam mesélni ezt a történetet életem legüresebb heteinek egyikéről.- Miután Eleanor lakásától elindultam, teljesen belefeledkeztem a vezetésbe, és valahogy South Londonban kötöttem ki, egy elhagyatott focipályánál. Vagyis, nem elhagyatott, de lényegesen puritánabb a Manchester Stadium-nál. Bementem, hátha szerencsém lesz és rúghatok párat. Kellett valami, amibe belefeledkezhetek. Szóval, bementem, ennyi.

- Lou- anélkül, hogy ránéznék, tudom, követeli a folytatást.

- És fociztam- nem bírom vigyorgás nélkül. Komolyan kényelmetlenül érzem magam a legjobb barátom előtt? Mintha történt volna valami, de semmi nem volt.- Aztán elkezdett szakadni az eső. Jött egy ott dolgozó edzőlány, és visszakérte a labdát. Az öregtől fél órát kaptam, és mikor letelt, jöttem is el. Jól esett kicsit másra gondolni. Így is szinte csak El utolsó nekem címzett szavai visszhangzanak a fejembe, ki akartam kapcsolni az agyam néhány percre, és sikerült.

- Jó, de hogy kerültél te oda vissza az éjszaka közepén?

- Valamelyik nap elugrottam az orvoshoz, mert azt hittem, van valami bajom, de aztán közben meggondoltam magam. A váróban ültem, amikor megláttam azt a lányt a pályáról a testvérével. A kis srácnak valami baja lehetett..

- Mivel orvosnál voltak- Harry hitetlenkedve emeli a kezét a levegőbe, és csak miután ezeket kimondja, akkor esik le neki, mire akarok kilyukadni- Ohh.

- Igen, ohh..Láttam, hogy nem olyan egyszerű dolog ráadni a ruháit, és nem akartam, hogy kellemetlenül érezze magát Mia, úgyhogy miután utolértem őket, ami nem volt nehéz, mert Sam diktálta a tempót, felajánlottam, hogy elviszem őket haza. Mia megint vonakodott, de mikor látta rajtam, hogy ezúttal is hajthatatlan vagyok, hajlandó volt újra beszállni a kocsimba, és még az öccsét is mellém merte ültetni!

- Megint? Újra? Lou, mit hagytál ki?

- Ahj, Harry..a lényeg, hogy mikor lejöttem a pályáról esett és hazavittem Miát, hogy ne kelljen a zuhogó esőben gyalogolnia. Mindegy, szóval hazavittem őket.

- És mi van az éjjellel? Úgy értem hazajöttél, de nem hallottam, hogy mikor mentél el megint..

- Nem tudtam aludni, ti meg már láthatóan illetve hallhatóan aludtatok. Nem akartalak titeket zavarni...

- Jesszusom, Lou, ilyenkor hallod magad?- hirtelen az ablakhoz siet, többször beletúr a hajába. Nem értem, min kapta fel úgy a vizet- Komolyan azt hiszed, hogy nekünk teher, ha beszélni akarsz? Abba bele sem gondolsz, hogy miért vagyunk itt? Tudjuk, hogy mi történt, és bár elképzelésem sincs, mit érzel most, de látom rajtad, mennyire megvisel. Miattad vagyunk itt, hogy segítsünk, hogy ne hagyd el magad, hogy ne zuhanj össze. Nem zavarsz minket, egyedül mi vagyunk, akik valószínűleg az agyadra mennek, de mi akkor sem tágítunk, mert máskülönben nappal meg se szólalnál és éjszaka kinn ragadnál egy tök idegen helyen...Louis, számíthatsz ránk, hidd el.

- Sajnálom- lehajtott fejjel hallgatom végig a mondanivalóját. Mia is pont ezt mondta, hogy talán náluk kéne segítséget kérnem, de vele annyira egyszerű volt beszélgetni. Nem ismer, és én sem őt, ami érezhetően könnyebbé tette a dolgot. Neki csak Louis vagyok, nem tud rólam semmit. Nem ugrott a nyakamba, nem könyörgött egy közös képért, és nem ismer úgy, mint Liam, Zayn, Niall vagy Hazz. Neki tényleg csak egy lökött srác vagyok, és valószínűleg egy két lábon járó pénzeszsáknak hisz, aki nem képes racionális döntéseket hozni. Bár azt hiszem, az én esetemben ez nem a pénznek tudható be, sokkal inkább annak, hogy egy seggfejnek érzem magam, és inkább nem hozok döntéseket.

- Ne sajnáld, csak próbálj tenni valamit- könnyed mozdulattal löki el magát a faltól és kifelé még odabiccent felém.

Csináljak valamit. Mintha az olyan egyszerű lenne. Első lépésként megcélzom a fürdőszobát. Egy zuhany jól esne, hátha kitisztul még egy kicsit jobban az agyam, ráadásul Mia pulcsiját is ki kéne mosnom, így hát megszabadulok a felesleges ruhadaraboktól és beállok a zuhanykabinba. Csak folyatom magamra a forró vizet. Az éjszakai eső nem esett jól, mostanra teljesen átfagytam, így csak pazarolom a vizet, és engedem, hogy teljesen elárasszon a meleg, csak ez után dörzsölöm át a hajam a samponnal, amit még El választott, mert szerinte véget kell vetnem lassan annak a korszakomnak, hogy szuperhősös, gyerekeknek gyártott piperecuccokat használjak.

A cédrus és a mentol illata belengi az egész helyiséget, mire megmosakszom. Derekamra kötök egy tiszta törölközőt, és a tükör elé állva átborzolom a jócskán megnőtt hajam. A látvány így sem jobb, legalább három napos borostámtól megszabadulok, és alaposan fogat mosok. Talán ha emberi kinézetet varázsolok magamnak a telefonálás is könnyebben fog menni. Reméljük. Mikor végzek, kilépek a párás fürdőszobából. A hűvös szobában érezhetően könnyebb levegőt venni, teljesen gőz- és páramentes minden. Száraz ruhát húzok, és a törölközővel valamint a szürke pulóverrel a kezemben elindulok a mosókonyha felé.

- Jó reggelt! Hát te?- Liam igazán meg van lepve, amiért ilyen korán már használható vagyok.

- Jó reggelt! Megyek, ki kell mosnom pár holmit- egy erőltetett félmosoly után mindketten elindulunk eredeti úti célunk felé. Útközben beintegetek Zayn-hez, aki alig, hogy felébredt, már Pezz-zel cseveg. Nem mondom, hogy irigylem őket, hiszen elég keveset találkoznak mostanában, de tudom, hogy ők a tökéletes, amolyan álom pár. Ha több idejük lesz, biztosan megtartják az esküvőt, én pedig megpróbálom a lehető legkevesebb ideig itt tartani Zayn-t, hogy visszamehessen a lakásukba, mielőtt Pezz is hazautazik.

- Lou- Liam hangja üti meg a fülem, hirtelen fordulok meg.

- Hm?

- Azt beszéltük Harry-vel meg Niall-el, hogy kéne valamit csinálnunk. Kimozdulhatnánk, hogy ne csak a négy falat bámuld meg az éjszakába tekeregj, na mit szólsz?- őszintén szólva, kedvem lenne most azonnal összecuccolni és elhúzni valahová, ahol senki nem lát, és kezdetnek ez jól hangzik.

- Persze, menjünk. Ránk fér a kikapcsolódás- napok óta először érzem őszintének a saját mosolyomat, mert a srácok által felvetett ötlet tetszik, és tényleg van kedvem hozzá.- Már tudom is, hogy hova kéne ellátogatnunk!- azonnal ez jutott eszembe, és remélem, a srácoknak is annyira fog tetszeni, mint nekem. Nem kell folyton nagy dobra verni a jótékonykodást, és azt hiszem, ők is jól éreznék magukat a kis srácok közt. A focipálya elég eldugott ahhoz, hogy biztonságos legyen megközelítenünk testőrök nélkül, és legalább tudunk játszani egy kicsit. Úgy is elég rég tudtunk rá időt szakítani, hát most itt a megfelelő alkalom.

- Remek, akkor ha mindenki kajált valamit, meg összeszedtük magunkat, indulhatunk is- szinte repül örömében, miközben leszáguldozik a földszintre. Hallom, hogy beesik a konyhába és elújságolja a jó hírt. Mia-nak igaza volt, rájuk számíthatok igazán és nem szabad elfordulnom tőlük, ölemben a problémákkal.

Valamivel jobb közérzettel indulok el újra a mosógép felé, ahová bedobálom a holmimat, és magára hagyom az elindított programmal. A folyosón megfogalmazódik bennem, hogy pokolian éhes vagyok, ezért ahelyett, hogy visszatérnék a szobámba, lesietek a lépcsőn és Niall hangját követve csatlakozom a reggeliző társasághoz a konyhában.

- Jó reggelt- a létező összes ehető dolgot felkapom, ami a kezem ügyébe kerül és egy doboz tejjel megspékelve a felgyülemlett halmot, leülök az üres székre, és sorban kibontogatok mindent. Érzem magamon a többiek tekintetét, de nem foglalkozom vele, enni akarok. Minél többet. Úgy érzem, semmi energiám nem maradt és fel kell tankolnom. Hatalmas szendvicset gyártok és mohón falatozni kezdek- Mi va' ?- a számba gyömöszölt hatalmas adag kaja akadályoz a beszédben, de azért mindent megteszek az ügy érdekében.

- Jó étvágyat- Zayn elismerően bólogat, miközben elpusztít még egy harapásnyit a pizzájából. Mikor jobban körülnézek, látom, hogy mindenki lent van, és eszünk. Soha ilyen csendben és kulturáltan nem tettük ezt meg így öten, de most senki sem dobálózik, és Niall kezében még evőeszköz is van. Harry nem szórja szét a müzlit, Zayn arcán nem folyik végig a ketchup és Liam...nos Liam azért sikeresen leeszi a felsőjét, minek következtében szitkozódik egy sort, de nem kezdődik semmilyen étel háború. Egyedül én ülök egy halom finomság mögött és tömöm magam, mint egy disznó. Úgy érzem, nem tudok leállni, már csak kényszerből is megkezdem a második szendvicset. Ám ez nem tűnik jó ötletnek, hiszen alig ettem az elmúlt napokban, és a borsónyira szűkült gyomrom nem kultiválja ezt az adag reggelit, ezért anélkül, hogy feltűnést keltenék a békésen reggeliző barátaim körében, lassan felállok az asztaltól és kimért lépésekkel közelítem meg a lépcsőt, onnan viszont rohanok, egyenesen a fürdőm felé. Az az érzésem támad, hogy miközben szabályosan berontok majd' kirántom a helyéről az ajtót, de annak becsukásával kapcsolatban sem érzek másként. Remegő kézzel támaszkodok meg a wc fölött. Émelyeg a gyomrom, és úgy érzem, elájulok. Hideg verejték folyik végig a halántékomon és a hátamon, a bőröm egyszerre túl kicsinek tűnik és szorító, éles fájdalom nyilal belém millió helyen. Rosszabb, mintha tűvel szurkálnának, és a jeges fájdalmat hirtelen felváltja a forróság. A bőröm helyett az egész helyiséget kezdem kinőni, a fejem előrebukik, és hamar levonom a következtetést: elég lett volna egy pohár víz meg némi keksz reggelire.

- Louis, jól vagy?- Liam aggódó hangja arra késztet, hogy mozdulatlanul üljek, amíg össze nem szedem magam és képes leszek válaszolni.

- Persze, csak..öhm elfelejtettem valamit- a fejem hasogat, a gyomrom liftezik, de minden erőmet összeszedve felállok, és a mosdóhoz lépek. A hajam és az arcom benedvesítem hideg vízzel, hogy lehűtsem a felforrósodott fejem, majd alaposan fogat mosok. Tanácstalan vagyok, hogyan is kéne valami életet varázsolni az arcomra, hiszen ilyen sápadtan nem kerülhetek a szemük elé, gyanút fognának, és nem engednének sehova.

- Louis, nem tudom miért készülődsz ennyit, de már én is készen vagyok, siess- Zayn nevetve kopogtat az ajtómon rögtönzött stand up monológja alatt, de szinte rögtön tovább áll, hallom a lépteit, amelyek a lépcső felé vezetnek. Kilépek a szobámba és amilyen gyorsan csak tudok, átöltözök, az alkalomhoz méltóan. Óvatos, ám a lehető legfürgébb léptekkel érek a nappaliba, ahonnan már látom, mindenki készen áll az indulásra és az előszobában várakoznak.

- Már itt is vagyok, csak fent felejtettem valamit, meg átöltöztem- a már jól megszokott, hamis műmosolyomat megvillantom, és elveszem a kocsikulcsot az egyik polcról- Én vezetek!

Nem foglalkozom az értetlen arckifejezésekkel, határozottan elindulok a kocsi felé és fejemmel intek a srácoknak, hogy üljenek be. Zayn, Liam és Niall hátra, Harry mellém pattan be, én pedig izgatottan lépek a gázra és ahelyett, hogy válaszolnék a kérdéseikre, tettetett jókedvvel irányítom az óriási monstrumot London déli vidéke felé, arra, amerre még a madár se jár, mert félő, hogy agyonverik, bedrogozzák, megkéselik, vagy elrabolják. Utólag belegondolva, sztereotípia vagy sem, nem biztos, hogy ez volt a legjobb ötlet, és lehetséges, hogy nem kellene elrángatni egy ilyen környékre a srácokat, de győzködöm magam azzal, hogy még velem sem történt semmi ilyesmi rövid ott-tartózkodásaim alatt-még éjszaka sem.

A város zajából kifelé tartva Niall már nem kérdez többet, csak tenyerével eltakarja szemeit, látszólag nem akarja elhinni, hova is megyünk pontosan. Az éjszaka után derenghet neki valami, de a többiek teljesen meg vannak győződve arról, hogy nem lesz baj, ahogy én is. Mia is itt lakik, és rengeteg gyerek, nem hiszem, hogy tényleg annyira borzasztó környék lenne, mint ahogy azt mások állítják. Az olyan emberek nagy többsége nem járhatott South Londonban, én viszont igen. Semmivel sem rosszabb környék. Igen, nincsenek óriási irodaházak, amelyek teljes falfelületen csillogó üvegből vannak, nem járnak errefelé több százezer fontot érő autóval, az emberek apró lakásokban laknak a többemeletes betonpanelekben, de ettől nem feltétlenül lesznek bűnözők. És ha nem teáznak délután a Királynővel, akkor mi van? Én sem, mégsem vagyok gyilkos vagy pszichopata.

- Elárulhatnád végre, hova megyünk- Harry izgatottan néz körül, mintha fogalma se lenne róla, hol vagyunk, pedig ő volt az, aki a délelőtt folyamán kioktatott, mennyire veszélyes helyre mentem, hát ezek szerint fogalma sincs, milyen a Heygate Estate valójában.

- Hát nem ismered fel?- sejtelmesen oldalra pillantok, de mielőtt megmondanám a választ, Niall felvilágosítja.

- Oh, ide jöttem Louis barátunkért az éjjel. A jó öreg Heygate..csak tudnám mi a francot keresünk itt. Lou, megmagyaráznád?

- Arról volt szó, hogy kiruccanunk. Hát most kiruccantunk. Itt nem ismernek meg minket, itt nem kell aggódnunk az őrült rajongóktól. Itt napközben szinte minden teljesen kihalt, mert tele van munkással meg gyerekkel, akik ugye ilyen tájt nincsenek otthon, néhány kivétellel.

- Valóban, kiruccanást terveztünk, nem kipurcanást- Liam tőle eltérő módon visszautasító a környéket illetően, amihez egyáltalán nem vagyok hozzászokva. Szemöldököm a magasba szökik, mikor befordulok a focipálya utcájába.

- Fogalmatok sincs, mivel foglak szembesíteni titeket. Lehet, hogy most irtóztok a helytől, de higgyétek el, nem véletlenül jöttem vissza.

Valóban azzal a céllal indultam erre a srácokkal, hogy megmutassam nekik a pályát, ahol ellazulhattam, kikapcsolódhattam, de a beszélgetésünk és egyben utunk végére célom inkább már az, hogy megmutassam nekik, milyen lelkes labdazsonglőrökkel futhat itt össze az ember. Gyerekekkel, akik a maguk 9-10 évével, elszántabbak, mint bármelyik nagy pályás, kitartóbbak, mint felnőtt társaik és vidámabbak a rongyosra szakadt edzőcipőjükben, mint azok, akik havonta vesznek új, profi focisták számára kialakított mindenféle csili-vili lábbeliket. Mert erről szól valójában a játék, amit ezeknek a gyerekeknek tanítanak itt, nem másról. Szenvedélyről, akaratról, csapatról, összetartásról. Nem pedig átigazolásról, milliókban mérhető eurókról, interjúkról és fizetett bajnokságról.

- Fiam, újra itt?- az ismerős hangra elmosolyodok és a régi "ismerősömhöz" fordulok. Az öreg fitten toppan be az előtérbe a fedett pálya területéről. A nehéz vasajtó most kitámasztva áll, és a vállak közt ott vannak a csöppségek, akik a jó idő ellenére bent futnak, rendezett sorban, megadott körvonalban, előttük egy magasabb alak, aki most egy hatalmas hajkoronának tűnik. Hosszú, barna hullámokat húz maga után, néha mosolyogva hátrafordul és biztatja apró tanítványait arra, hogy kövessék őt, és ne álljanak meg.

- Üdv, gondoltunk beugrunk egy kicsit, de nem akarjuk megzavarni az edzést- ellépek a mögöttem álló társaság elől.- Elhoztam néhány jó barátomat is, ha nem baj.

- Semmi gond- néhány papírt átrendez a pult mögött, miközben magában motyogva számol. Visszanézek a folyamatban lévő edzés irányába, és akaratlanul is egyre közelebb lépek a bejárathoz.

- Louis, gyere, menjünk- Zayn izgatottan veregeti meg a vállam, oldalán Niall-el és egy labdával.

- Menjünk- elindulok a földes pálya felé, de még egyszer odapillantok a futkosó gyerekek közt ácsorgó lányra. Észrevesz. Egy láthatatlan mosoly-szerű látszik az arcán és mintha biccentene is. Félig felemelem a kezem és követem Harry-éket.

- Nála voltál éjjel?- Liam kérdésére hirtelen nem tudok mit felelni, ezért inkább fojtott hangon kibököm az első dolgot, ami eszembe jut.

- Beszélgettünk, és csak..csak meghallgatott és elküldött a fenébe, hogy nem beszélem meg veletek is azokat a dolgokat- olyan érzésem van, mintha hazudnék, pedig ez az igazság. Semmi csavar, se nem színeztem a sztorit, se nem egyszerűsítettem le azt.

- Diplomatikusabb válaszra vártam, de örülök, hogy ezt mondtad. Sajnálom, hogy seggbe kellett, hogy rúgjon ez a lány, hogy felfogd, miért is vagyunk itt neked- hirtelen csapódik be a beszélgetésbe Zayn, és már csak azt veszem észre, hogy kettejük közt haladok a megfelelő irányba és gondolkodás nélkül vetjük bele magunkat a játékba már a folyosó végén.

- Tomlinson passzol, Styles elvéti, Horan jön és góóóóóóóól- Niall saját magát ünnepli, furán ölelgeti a vállát és kezet ráz saját magával- De azért szép próbálkozás volt Lou!

- Igazán örülök, hogy értékeled az erőfeszítésemet- elkerül a labda Liam-hez, aki gyakorlott mozdulatokkal juttatja el Harry-hez. Megint azt a fajta felszabadultságot érzem, mint az első alkalommal, amikor idejöttem, és tegnap éjjel is. Mintha itt kikapcsolna az agyam egy pillanatra, itt nem számít semmi. Sem az, hogy kik vagyunk, hogyan élünk, mi történik a magánéletünkben, egyszerűen semmi, csak az, hogy itt vagyunk, és megpróbáljuk jól érezni magunkat annak ellenére, hogy már megint legszívesebben a négy fal közt gubbasztanék, arra várva, hogy megtörténjen a csoda és El felvegye nekem a telefont, vagy üzenjen valamit. A kezdeti lelkesedésemnek tehát annyi, de a hely kárpótol. Az, hogy láttam, mennyire örülnek a kis srácok odabent annak, hogy itt lehetnek, attól én is értékelni tudom mindezt, ami körülöttem van: a barátaim, a játék és a csendes magány. Egészen addig, amíg nem figyelnek az előbb említettek, mert ha egy percre is felhagyok ezzel az álcával, akkor rájönnek, hogy vagyok valójában. Elkeserítő lenne számukra, mennyire nem ér semmit az, hogy itt vannak velem, mellettem. Értékelem, és talán próbálkozhatnék is, de El nélkül nem látom értelmét annak, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Amíg ők látják a változást, addig talán több időm marad nyalogatni a sebeimet, amik ugyan be nem gyógyulnak soha, de egyszer biztosan jobb lesz.