15. Champagne

Drága Olvasóim!

Kicsit késői- vagyis inkább korai, már nem is tudom- a rész érkezése. Semmi kifogást nem keresek, nincs is, hiszen nem gondolom, hogy ilyenkor még lesné valaki a frissítést.
Nem mondok semmit erről a részről, nem akarom, hogy előre megtudjatok bármit. Egyáltalán nem terveztem meg ezt a részt, és talán 2 perce lett kész.
Köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, nagyon jól estek, és tényleg nagyon örültem nekik!:)

Legyetek rosszak,

xx Lu

Louis Tomlinson

A citrus és menta illata belengi az egész emeletet, a párás ablakok miatt beszorul a levegő én mégsem fulladozom. Némi arcszesz és parfüm használata után már csak az marad hátra, hogy megigazítsam az ingem és elinduljak.

Izzadt tenyerem a hollófekete nadrágomba törlöm és végre valahára beindítom a motort. Az autó felzúg alattam, csiga lassúsággal gurulok le a feljáróról. A halk zene kissé megnyugtat, nem ver olyan hevesen a szívem, bár felettébb különös, hogy pont most érzek ilyesmit.

Az úton végig türelmetlenül dobolok a kormányon, képtelen vagyok elviselni a kora esti forgalmat, egyik sávból a másikba hajtok, mégis olyan érzésem van, hogy sosem érek oda a megbeszélt helyre.

- Ha tudom, hogy így ki kell csípnem magam, akkor felvettem valami normálisabb göncöt- mindez egy földre szállt angyal szájából hangzik el. Ugyan egy kicsit szokatlan, az átlagosnál kevésbé nőies, ennek ellenére elbűvölő.

- Ha tudom, hogy így vársz, másik inget veszek és talán még sietek is- a kocsitól néhány lépésre áll Mia, teljes pompájában, leengedett hajjal, mint a végzet farmernadrágos asszonya.

- Csak nem azt mondtad, kedves Louis, hogy nem érzed megfelelőnek az outfited hozzám?- vékonyan ívelt szemöldöke a magasba szökik, közben meg már mindkettőnk szája széles vigyorra húzódik.

- Viccet félre téve, nagyon csinos vagy- kezemmel a jobb karja után kapok és megpörgetem magam előtt.

- Köszönöm- zavartan elfordítja a fejét, az ellenkező irányban lévő kerthelyiséget veszi 

célpontjául, pontosan azt, ahová éppen tartunk.

Mielőtt belépnénk az ajtón, ujjaival még egyszer utoljára végigszánt a tincsein és én nem bírom ki, hogy el ne mosolyodjak ezen.

Belépve egy fekete inges férfi lép elénk, kezén egy patyolat tiszta hangedlivel. Rutinosan lavírozik az asztalok között, miután int, hogy kövessük. Egy hangulatosan megterített körlapos asztalhoz érünk, rajta az egyszerű terítékkel, néhány szál szárított levendulával és mécsesekkel.

- Köszönjük szépen- biccent és mihelyst segít Miának elfoglalnia a velem szemben lévő széket, elindul az étlapok irányába.

- Hű, ez nagyon szép hely. Hogy hogy nem jártatok itt még sosem Eleanorral?- csodálkozó barna tekintete újra meg újra végigpásztázza a kicsiny helyiséget.

Nem válaszolok, csak bámulom őt, ahogy méregeti a berendezést és feszengve fészkelődik a helyén.

- Nem kell kellemetlenül érezned magad.

- Honnan veszed ezt?- barna pillantása ezúttal az enyémbe fúródik, tekintetünk szinte összegabalyodik. Volt már arra példa, hogy huzamosabb ideig bámultuk a másikat, de annak nagy része csak valami bugyuta játék volt, ez viszont más. Amint visszatér a pincérünk, zavartan kapjuk el a fejünket és szinte azonnal tanulmányozni kezdjük az étlapot.

- Ismerlek.- Értetlen arcát meglátva azonnal magyarázkodni kezdek- Ha kellemetlen szituációba kerülsz, nem nézel rám, egyáltalán senkire. Most például a berendezést szúrtad ki magadnak.

- Ismersz...mint a rossz pénzt- egy halk sóhaj hagyja el a száját, majd becsapja a saját füzetkéjét.- Lou, itt minden túl drága, és nem is igazán vagyok tisztában azzal, mit olvasok.- Keservesen eldobja a műbőrkötéses olcsó kartont és a mélyen dekoltált blúzát megigazítva hátradől.

- Mondtam már, ezzel nem kell foglalkoznod. Szívességet teszel nekem, ráadásul én vagyok a férfi, kötelességem állni a vacsorát, ha már egyszer elhívtalak próbarandira.- Az utolsó szót megbánom, hogy kiejtem a számon, úgy érzem, megalázom vele, ezért nyomban terelem a témát- Rendeljünk pezsgőt! Nagyon régen ittam már igazán finomat.

- Felőlem- félénken rám pillant, de hamar lehunyja a szemét, majd ismét az étlapot kezdi tanulmányozni.

- Mia..- inkább nem fejezem be a mondatomat, hiszen semmi értelmét nem látom, inkább az est további részén törekedek arra, hogy jobban érezze magát és egy remek hangulatú vacsora után mosolyogva kísérjem haza.

- Mondjad, elkezdtél valamit, Louis- újra eltűri azt a tincset, ami mindig a szemébe hull, majd bájosan elmosolyodik, én pedig ismét nem bírom ki.

- Pezsgőt?- nem jut jobb eszembe, és abban a pillanatban meg is kívánok egy finom, száraz pezsgőt.

Mia bólintása után meg is kérem a pincért, hogy hozzon nekünk egy üveg francia pezsgőt.

- Tudod..-lassacskán kortyoljuk az italt, a torkomat kellemesen bizsergeti a szénsav, és érzem, hogy az alkohol szétárad az ereimben. Nem fogok ma még becsípni sem, mégis jól eső érzés fog el minden egyes elfogyasztott cseppje után- Sosem gondoltam volna, hogy itt kötünk ki.

- Konkrétan erre a helyre gondolsz?- felhúzott szemöldökkel, kissé kipirult arccal néz rám, és kérdő tekintetét látva magyarázni kezdek.

- Nem, vagy is részben igen.

- Megint arra akarsz kilyukadni, hogy milyen volt az első találkozásunk? Komolyan?- láthatóan nem szokott inni, hiszen az első pohár után már ingatag ül velem szemben és kislányosan vigyorog maga elé, csillogó szemekkel.

- Inkább arra, hogy a fejedbe szállt az a kis pohárka pezsgő- halkan nevetek rajta, mire csak küld felém egy grimaszt.

- Ne gonoszkodj, Louis- az asztal alatt finoman belém rúg, amitől csak még inkább nevetnem kell, de nem szeretnék hangoskodni.

- Ne haragudj- az abroszon pihenő kezét megfogom, már nem húzódik el tőlem, már nem ijed meg minden hirtelen felé tett mozdulatomtól, ezért bátrabban közeledek.

- Most te kérsz bocsánatot- ujjaival közrefogja az enyémeket és tanulmányozni kezdi a tenyeremet-Mondd, mikor szeretnéd abbahagyni a titokban dohányzást?

- Arra célzol, hogy ne titkosan tegyem, vagy arra hogy egyáltalán ne tegyem? 

- Szerinted? Egyáltalán ne. Undorító szokás, ráadásul mindig dohány szagú a kezed. Nem szeretem, és szerintem Eleanor sincs oda érte.

- Igazad van- képtelenség erre bármi mást mondani, hiszen ez pontosan így van.

Elidőzök azon, hogy a kezeink eltávolodnak a másikétól, mert ugye bár nem vagyunk egy pár, és sosem lehet tudni, hol leselkedik egy kósza fotós, aki szíve örömest megörökítené ezt a romantikusnak tűnő pillanatot. Még csak az hiányozna, hogy El holnap reggel azt olvassa az újságok címlapján, hogy találkozgatok valakivel. Nyilván tudná, kiről van szó, de a dolgok miértjét nem hinné el nekem soha sem, ami sokat rontana a helyzetemen.

Az este villámgyorsan véget ér, Miával tölteni néhány órát olyan, mintha épp hogy egy percre találkoznánk. Mire észbe kapok, túl vagyunk az utolsó italon is, és a kocsikulcsomat az étterem bárjában leadva várjuk a taxit.

- Nagyon elcsendesedtél- hideg érintése nyomán libabőrös leszek és megugrok egy kicsit egy ültő helyemben. Miért vonzza ez a lány így a figyelmem, mégsem vagyok képes felfogni, mondjon bármit. A megismerkedésünk óta nem láttam még ilyen ruhában, pedig még azt sem mondhatom, hogy méregdrága estélyit visel. Egyszerű fekete ing, ami tökéletesen követi testének vonalát, kiemeli vékony derekát és huncutul rengő csípőjét, melynek válla enyhén bő, de épp csak annyira, hogy ne feszüljön rá a sötét anyag a bőrére. Hosszú, elég izmos, de még pont tökéletesen nőies lábait farmerba bújtatta, aminek a színe tökéletesen megegyezik a felsőjének árnyalatával. Tényleg semmi különlegeset nem hord magán, mégis ő a leggyönyörűbb lány, akit ma láttam.

- Csak elgondolkoztam- vállat dörzsölgetve próbálom megóvni a hűvös estétől.

- Szabad tudnom, hogy min?- kózelebb húzódik hozzám, szintr belebújik a karjaimba. Tökéletes ellentéte a januári önmagának, sokkal nyíltabb, legalábbis velem szemben az.

- Rajtad...rajtunk- erre a fél mondatra rám emeli tekintetét, riadtan csillog a szeme, mégsem távolodik el.

- Ezt most nem igazán értem. Hogy érted azt, hogy "rajtunk"? Eleanoron és magadon- vagy nem érti, vagy megpróbál jól színészkedni.

- Rajtad és rajtam- ebben a szent pillanatban befordul a taxi a sarkon és lassítva megáll előttünk- Na pattanj be, mielőtt megfagysz!

Szó nélkül teszi, amire kérem és ez rémisztő. Ő nem ilyen, egyszerűen képtelen vagyok felfogni, mi zajlik benne.

- És megtudhatom, hogy mi gondolkodni valód van rajtunk? Vagy esetleg államtitok?- fitos orrát felhúzza nevetés közben, ettől elképesztően bájossá válik az amúgy is elragadó arca.

- Nem, nem az, viszont nincs jelentősége- alkoholtól kipirult arcát a hideg üvegnek dönti és fáradt mosollyal hagyja rám végül a dolgot. Nem kérdez többet,néhány másodpercig fészkelődik, minek eredményeképp lábaink összegabalyodnak az ülés alatt, a sötét loknik vállára hullva pihennek, felső testével pedig a karjaim közt furakodik közelebb. Homlokán hagyok egy puszit, majd hagyom, hogy az este fáradalmait a vállaimon pihenje ki.

- Louis- hirtelen kezd bele a mondandójába, válaszul csak felé fordulok és halk hümmögéssel jelzem, igen is figyelek rá- Azt hiszem becsíptem.

- Ez így van- kisimítom a folyton arcába hulló tincsét- De aranyos vagy, ne aggódj, nem ez az utolsó ilyen szerintem.

- Még sosem ittam. Ugye holnap nem lesz bajom?- a kanyarban elveszti egyensúlyát, minek eredményeképp teljesen az ölembe esik. Kezei megkeresik az enyémeket, és mintha csak búvóhelyet keresne, teljes testével simul hozzám, jóformán kapaszkodik belém.

- Csss, nem lesz semmi baj- próbálom megnyugtatni, közben pedig fogalmam sincs, mennyire sikeresek a próbálkozásaim.

A sofőrnek intek, hogy álljon meg itt, innen gyalog tesszük meg a haza vezető utat.

- Naa, most akkor sétálunk?- nyűgös hangon szólal meg, testtartása is arról árulkodik, mennyire nincs kedve ehhez az egészhez, vállai megereszkednek, és a járda szélén vár rám, csámpás lábakkal, míg kifizetem a taxit.

- Igen- talán kissé túl hűvösen szólok, de nem bánom meg. Tudom, hogy egy ilyen állapotban lévő ember csak így hallgat a szép szóra- El kell szívnom egy cigit, és különben is, jót tesz majd a friss levegő.

- Friss levegő? Istenem, Louis, mindjárt ide fogok fagyni!- egyre akaratosabban viselkedik, a mondat végére még toporzékolni is kezd, ám csírájában elfojtom a kirohanását, karon ragadom és szabályosan rángatom magamezúttal ő az, aki után loholni kell, ám néhány lépés után hajlandó együtt működni, és már én sem bánok olyan gorombán vele, hiszen nem az a célom, hogy megsértődjön és elinduljon az ellenkező irányba.

- Két sarokra van a lakásom, ma este ott alszol nálam, aztán reggel megbeszélünk mindent- sajnálom, hogy így végződött az este. Nekem is jobban kellett volna figyelnem, tudhattam volna, hogy ő nem iszik, előre láthattam volna, hogy nem lesz jó vége annak, ha megitatom pezsgővel.

- Persze, aztán majd holnap reggel megint beállít Eleanor, és azt hiszi, hogy egy olcsó ribanc vagyok- nem bírom tovább hallgatni a hülyeségeit, az ezt követő mondatai elsuhannak, mintha sosem mondta volna ki őket. Képtelen vagyok felfogni a mondandóját, ezért egyszerűbbnek látom befogni a száját.

Valami belső kényszer vesz rá arra, hogy magam felé fordítsam és kezem a szájára tapasszam. Ebben a pillanatban pedig legfeljebb néhány centi van köztünk. A szívem hevesebben kezd verni, csak a haja és a szeme az, ami képes felkelteni a figyelmemet. Mellkasa egyre gyorsabban emelkedik és süllyed, ami egész biztos nem attól van, mert megakadályoznám, hogy vehessen levegőt. Ez valami teljesen más. Szemei élénken csillognak, tekintete pedig arcom egyik pontjáról a másikra vetődik.

Lassan elemelem a kezem az ajkairól, pilláival tesz ígéretet, miszerint csendben marad és megnyugszik. Épp hogy csak teszek egy apró lépést hátra, fellélegzik. Mély levegőt vesz, többet is, sorra egymás után.

- Jól vagy?- tartok a válaszától, holott teljesen tisztában vagyok azzal, hogy nem az alkoholtól van baja.

- Igen- rendeződik a légzése, megigazítja a felsőjét, majd elindul abba az irányba, amerre mutattam, hogy kell mennünk.

- Mia- utána nyúlok, hiszen ezúttal ő az, aki tempósabban halad előre. Nem bírom tovább, képtelen vagyok fékezni magam, és akárhogy próbálkozom, csak addig vagyok képes türtőztetni magam, amíg oda nem érünk a lakáshoz. Bebotorkálunk az ajtón, aminek kiváltó oka nem is az alkohol, inkább a fáradtság.

Magam mögött bezárva az ajtót ledobom magamról a kabátom, de azt már nem várom meg, hogy Mia is megtegye ezt, közel húzom magamhoz, és meggondolatlanul, ostobán megcsókolom. Semmi különös dologra nem számítok, de rá kell jönnöm, hogy ez sokkal jobban esik, mint vártam. Sőt. Ennél jobb döntést a mai napon nem igazán hoztam.