Sziasztok!
Borzasztóan furcsa érzés úgy írni ide, mint író és nem mint olvasó. Nem tudom, mennyire lesz érezhető, hogy az első írásom, és nem is kérem, hogy nézzétek el nekem a hibákat. Komolyan kíváncsi vagyok, hogy aki idetéved, mit gondol. Tetszik, nem tetszik? Tehát, mielőtt tovább lépnétek, szeretném, ha hagynátok a rész alatt néhány sort, vagy pipát.
Őszintén szólva, ez még tényleg csak egy rövid, bevezető jellegű rész, de jövőhéten kedden hozom a folytatást! :)
xx Lu
A londoni Haygate Estate nem patinás
épületeiről híres, de aki itt lakik tudja, egyáltalán nem az
zajlik itt, amit mások gondolnak. Ez nem egy drogtanya, itt
sokgyerekes családok is laknak. A játszóterek üresek, a hinták
magányosan himbálóznak, az utcák hajnaltól kora délutánig
szinte üresek, de ettől még nem lesz semmiféle különösen
kegyetlen gyilkosság helyszíne.
A rozsdás vasúti felüljáró szinte
aranyként csillog, ha tiszta az ég és kisüt a nap, ilyenkor
gyönyörű minden. A fák levelei között átszűrődő fény
becsíkozza az aszfaltot, a nemrégiben elálló eső illata
szétterül a magas betonépületek között.
A barátság is így kezdődik. Az
esővel. Találkozol valakivel, akinek már a jelenléte is hideg
zuhanyként ér, úgy érkezik, mint egy hurrikán. Szétdúl
mindent, mégis ő az egyetlen, aki jobbá teheti az életed. Nem
vagy más, csak egy elveszett kölyök, aki túl hamar felnőtt, és
nincs szükséged senki másra, csak egy másik, hozzád hasonló
barátra, akinek ugyan úgy szüksége van egy segítő kézre, mint
neked. Ketten talán helyrehozhatjátok, amit az élet elbaltázott.
Sors? Nem, puszta szerencse.
A közös szenvedély és a kitűzött
cél érdekében testvérekké váltok, mert nincs más
választásotok. Az együtt
töltött idő összekovácsol, és a széthulló családok darabkái
egymásra lelnek. Nem kell többé egyedül lenni a világ végén,
nem kell magányosan várni arra, hogy elálljon az eső, mert lesz,
aki tartja az esernyődet, ha már mindkét kezed elfáradt. Mindig
ott lesz melletted, ha szükséged van arra, hogy legyen valaki,
akinek jó éjszakát kívánhatsz, vagy csak meg akarod tudni, hogy
érzi magát. És te ott leszel neki, amikor el akar menekülni,
amikor nem akar szembe nézni a problémákkal, amikor csak időre
van szüksége, hogy összeszedhesse magát. Olyankor kézen fogod,
elmenekültök a nyilvánosság elől és csak vagytok. Mert együtt
még csak úgy lenni is jobb, mint bárhol máshol, bárki mással
csinálni valamit és mert ezért vannak a barátok. Lenni.
De
ha kitisztul az ég, és a felkavart állóvíz megnyugszik,
akkor...? Amikor már nincs görcsösen szükség a másikra, akkor
utatok szétválik, és minden visszatér a régi kerékvágásba,
tarthatod egyedül az esernyőt, neki nem lesz már miért elbújnia,
nem kér majd az esti elköszönésekből, nem lesz miért együtt
lenni, és már maga a létezés is pokollá válik? Talán. Vagy jöhet
egy bárányfelhő, aki anélkül, hogy erőszakosan érvényesítené
akaratát, újra összeterel titeket, mert rájöttök valami nagyon
fontosra, ami egészen az idáig nem tűnt fel: szükségetek van
egymásra. Jobban, mint azt bárki gondolhatná.
Szia! :)
VálaszTörlésMegmondom neked őszintén, hogy egyáltalán nem vettem észre, hogy ez az első blogod.
Amit a barátságról írtál, olyan nagyon szép volt! :)
Remélem hamar hozod a következőt, noha akaratom ellenére is kedden jön! :)
Szia! :)
TörlésÖrülök, hogy tetszik, és nagyon szépen köszönöm. :)
Hamar itt lesz a kedd, és mihamarabb felteszem a folytatást. :)
Nagyon tetszik, remélem sokáig kitart majd a blog!
VálaszTörlésKöszönöm, kedves névtelen! :) A befejezésig még van idő bőven! :)
VálaszTörlés