36. Our story

Louis Tomlinson:

A tervezettnél korábban nyílnak ki a szemeim, és az agyam szinte azonnal beindul, mintha nem is érdekelné a külsőmet igencsak megviselő fáradtság. Mondhatni egész jól aludtam, magamhoz képest relatíve sokat, közel hat teljes órát. Mia nélkül ugyan olyan üresnek érzem magam, mint az év elején, habár már nem akar a világ minden problémája a nyakamba szakadni, csupán a magány az, ami felemészt.

Három teljes hónap nélküle, és megint kezdhettem elölről a kényszerevést, az erőltetett baráti összejöveteleket. Zayn, Liam, Harry és Niall nélkül valószínűleg megint padlóra kerültem volna, de szerencsére most sem engedték, hogy a fejemre nőjön a saját életem.

- 'Reggelt- elnyomok egy ásítást, kávét töltök magamnak, motorikusan végzem el a reggeli teendőim a konyhában, majd nem törődve, hogy Zayn épp eszik, felülök a pultra, ezzel kis híján lelökve a tányérját.

- Hé- nyűgösen morog, s még hozzátesz valamit, de nem hallom igazán. Lazán meglököm a vállát, az arcára kiülő durcáskodás kicsal belőlem egy igazi mosolyt.

- Jó reggelt- csatlakozik Liam is, aki mindegyikőnket felülmúlva már teljesen felöltözve, cipőben, az irataival a kezében és egy napszemüvegben dobja be a mosogatóba a poharát.- Felkészült

- Nem- vigyorgok a képébe és húzóra megiszom a kávét. Szememet összeszorítva nyelem le, borzasztóan keserű, de tudom, hogy legalább az ízétől sikerül felébrednem annyira, hogy ne menjek fejjel a falnak.

A térdeimet bámulva várom meg, míg mindenki befejezi a reggelijét, majd a bögrét letéve a pultra indulok el én is a holmimért. Idegességemben másodpercenként sóhajtok egyet, a hajamat birizgálom. Egyáltalán nem vagyok felkészülve arra, hogy ennyi ember előtt beszéljek a kapcsolatomról, arról, ki az a titokzatos lány, akivel hetekig láthattak, majd hirtelen eltűnt az életemből. Előre sejtem, milyen mocskolódós kérdéseket fognak feltenni az Eleanorral való szakításról, arról, miképp jutottunk el oda, ahova. Nincs hozzá kedvem, de kötelességem megtenni, ha másért nem is, de Mia jó hírét nem tehetem tönkre, és még most le kell szögeznem ország-világ előtt, hogy nem véletlenül választottam őt, vagy ő engem. Ki tudja? Talán el kéne mesélnem mindent, hogy milyen odaadó barát, milyen csodálatos személyisége van, és mekkora szíve, kitartása, és végtelen szeretet férkőzött belé, de félek, hogy ezzel túl sokat árulnék el. Olyan nehéz megtalálni az arany középutat, mégis túl gyorsan kell majd lereagálnom a dolgokat.

- Nem lesz gond- Harry biztatóan megveregeti a vállam, mintha ettől minden aggodalmam elszállhatna.

- De, az lesz, viszont nem érdekel- magam elé suttogom, miközben megvárom, míg Niall bezárja az ajtót magunk mögött- Csak már nagyon hiányzik.

- Louis, mi is ott leszünk, nem engedjük, hogy szétszedjenek, vagy bármilyen rosszindulatú megjegyzést tegyenek rátok- szőke hajú barátom is csatlakozik mellénk, Liam és Zayn pedig valamivel előrébb állva várnak ránk. Rossz szokásomnak hódolva, az utóbbi kettővel rágyújtunk, mielőtt ténylegesen elindulhatnánk. Elég sajátos módja annak, hogy az ember kiszellőztesse az agyát, ráadásul nem is használ, de így, ebben a környezetben egyfajta rituálénak élem meg, ami valami olyannak a kezdetét jelenti, amiben nem lehet hiba, és elhitetem magammal, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, még akkor is, ha legbelül tudom: kizárt.

Pár perc vesztegelés után némán ülünk be az autóba, amit értünk küldtek, és egy szó nélkül üljük végig az autóutat. Soha nem voltam ilyen ideges, és az érzés egyre csak fokozódik. Egyre sűrűbben ellenőrzöm az idő múlását a telefonomon, és minden alkalommal megcsodálom Mia arcát a hátteremen. Hüvelykujjam többször végighúzom a képernyőn, és megpróbálok minden negatív gondolatot kiszorítani a segítségével.

- Mikor beszéltetek utoljára?- Zayn került mellém, így ő az, aki szemtanúja lehet a kínszenvedésemnek. Őszinte érdeklődéssel fordul felém, látszik rajta, hogy tényleg érdekli ez az egész, na nem mintha bármelyikük is érdektelen lenne.

- Fogalmam sincs már, valamikor a tárgyalás után- újabb sóhaj szalad ki a számon- Mondd, Zayn, te hogy bírod ki néha hetekig Perrie nélkül?

Széles vigyor terül el a száján, és bár nem értem, miért, azért örülök neki, így legalább biztos vagyok abban, hogy választ is kapok a kérdésemre.

- Gőzöm sincs, piszkosul hiányzik minden másodpercben- jókedve lankadatlan, és ebből egy parányi rám is átragad- Csak nyugodj meg, és akkor tényleg nem lesz baj.

A hátsó ülésről egyenként kiszállva fotósok és riporterek próbálnak körbevenni minket, mindenhonnan vakuk villognak, és kérdéseket tesznek fel, de mire feleszmélnék, már biztonságiak gyűlnek körénk, és a srácok is úgy helyezkednek el, hogy engem lehessen a legnehezebben elérni, és ezért igazán hálás vagyok most.

Mind az öten napszemüvegben, fekete nadrágban és egyszerű pólóban vagyunk, ezzel kapcsolatban újabb kérdések hangzanak el: miért így jelenünk meg egy sajtótájékoztatón? Úgy őszintén, nekik nem mindegy? Hamarosan úgyis megtudják, amit akarnak, és csámcsoghatnak a magánéletemen, amíg mi Miával elutazunk innen jó messzire. A már ismerős üvegajtó kitárul előttünk, és mind az öten megkönnyebbülten sóhajtunk fel, amint be is csukódik mögöttünk. Megcsap a jellegzetes illat, ami a légkondi semlegességéből, a rengeteg női dolgozó asztalán lévő virágokból és szúrós, bolti illatosító szagából áll össze. Erősen próbálkozok nem tüsszenteni, ezért sűrű szipogásba kezdek, de ebből is csak az lesz, hogy Liammel az oldalamon hangos nevetésben török ki, mert ez már végkép nevetséges.

- Erre jöjjenek- az irodaház atyaúristenének titulált, kosztümös hölgy elkísér minket a harmadik emeleti konferenciaszobába, ami ha lehet, még üresebb érzéseket vált ki belőlem, belőlünk, és úgy általában minden normális emberből, mint az épület előcsarnoka. 

Gondosan előkészített asztalok, külön sarok állítva öt darab kis üveges ásványvíznek, öt darab pohárnak, és két tálcányi sós aprósüteménynek- nem tudom, ki találta ki ezt, de még mindig zavar az ilyen, mintha csak a pogácsáknak beszélnék. 

- Rendben, nagyjából fél óra múlva lesz kezdés, addig pihenjenek, próbálják meg összeszedni a gondolataikat. Dohányozni tilos, erre kijelölt hely a folyosó végén van. Ha nem lenne egyértelmű a kiírás, kérem, keressék fel valamelyik munkatársamat, aki minden bizonnyal örömmel ad tájékoztatást- életemben nem láttam ennyire férfias nőt, és habár külsőre egyetlen porcikája sem hazudtolja meg női mivoltát, a beszéde, a pillantása, a szigorúsága egyáltalán nem passzol a külsejéhez. A fejem kissé megrázva zökkentem ki magam ebből a gondolatmenetből, mert sokkal fontosabb dolgokra kell összpontosítanom.

- Köszönjük- hangzik tőlünk, akár csak egy kórus, szinte egyszerre mondjuk ki, és a hölgy már ott sincs.

- Uram atyám, akár egy férfi- bukik ki Zaynből is, mire csak bólogatunk, helyeselünk.

- Kirázott tőle a hideg- nyúl Niall a pogácsák felé, és mielőtt elmajszolna egyet, egy másikat Harrynek is dob.

Némán állunk egy helyben, amíg meg nem kérnek minket, hogy a stábtagok elkészüléséig és minden újságíró megérkezéséig fáradjunk át egy másik helyiségbe. Ezt az alkalmat kihasználva lógok el még egy szál cigit elszívni. Niall volt a legközelebb, így neki szólok, hogy pár percre otthagyom őket, de nem tudom, mennyit fog fel belőle, mert épp telefonál, én viszont égető szükségét érzem a friss levegőnek és a nikotinnak egyaránt.
Félig lecsukott szemmel támasztom a korlátot, figyelemmel kísérve azért a lent gyülekező sajtósokat. Már épp kezdeném jól érezni magam, elvonatkoztatni mindentől és mindenkitől, amikor belehasít a csendbe a telefonom. Üvöltésnek hangzik a túlzottan visszhangos helyen, ijedtemben pedig majdnem eldobom, de amikor meglátom a kijelzőn a Mia nevet, átveszi minden kusza érzelmem helyét a bizsergető izgalom, a boldogság. A torkomban dobog a szívem, alig látok, ennek ellenére hamar felveszem.
- Szia- ennél többet ki sem tudok nyögni, egyszerűen nem találom a szavakat.
- Azt hittem, ennél egy kicsit jobban fogsz örülni a hívásomnak- komolyan el kell gondolkodnom azon, hogy viccel, vagy komolyan gondolja, de miután meghallom a halk kuncogását, mintha elvágták volna, eltűnik minden félelem és aggodalom- Hogy vagy?
- Ezt én is kérdezhetném. Hiányzol- furcsa köröket kezdek el rajzolni a lekövezett teraszra, miközben hallgatom Mia nehézkes légzését.
- Te is. Iszonyúan-halk sóhaj hagyja el mindkettőnk száját.- El sem hiszem, hogy ma este már láthatlak.
- Ahogy csak tudok, megyek érted- felvillanyoz az érzés, hogy ma már a karjaimban alszik el. Nem az ország másik pontján, nem rideg és idegen környezetben, nálam. Velem.
- El sem hiszed, mennyire jó ezt hallani- épp válaszolni próbálok, amikor kitárul a terasz ajtaja, és farkasszemet néz velem a dühös női testbe bújt férfi.
- Most mennem, kell- hanglejtésemmel nyomatékosítom nemtetszésem, hogy csak úgy rám rontanak- Este találkozunk. Szeretlek.
- Én is, Lou. Vigyázz magadra- szinte látom magam előtt, ahogy csalódottan elmosolyodik, de természetesen azzal is tisztában vagyok, hogy megérti. Tisztában van azzal, hogy az életem nem éppen hétköznapi, és ha kell, hajnali háromkor is készen állok az interjúkra, fotózásokra vagy koncertezésre.
- Ha befejezte, tartson velem. Két perc, és kezdődik az adás- hidegen, nem törődve azzal, hogy milyen benyomást kelt bennem, de leginkább lekezelően köpködi a szavakat, és egy enyhe fejrándítással jelzi, ideje bemennem.
Épp hogy nem érek hozzá, a vállammal pont nem súrolom az övét, úgy viharzok el mellette, és egyenest a sajtótájékoztató helyszíne felé tartok. Az ajtó előtt csatlakozom a többiekhez, türelmesen kivárom, míg beállítanak minket a megfelelő sorrendbe. Mert ugye nem mindegy, ki hányadikként lép be a szobába, a központi figurának nem szabad a szélére kerülnie, épp ezért előttem Niall sorakozik, aki Liamet követi, mögöttem Zayn, és végül Harry. Már sak nevetni tudunk ezen a nevetséges kikötésen, de inkább egy hangos szó nélkül elindulunk.
Belépésünkkor kattannak a diktafonok, bekapcsolódnak a kamerák, minden mikrofont utoljára megigazítanak, és pletykára éhes tekintettel fürkészik az arcunkat, hátha következtetni tudnak egy mozdulatunkból bármire is, Ilyenek Ők, akik felsőbbrendű lényeknek gondolnak minket, megpróbálnak megalázni, a magánéletünkben vájkálni. Minden egyes megrohadt fontot megér nekik, hogy az általuk készített képünk díszítsen néhány magazint, az online sajtó szalagcíme alá pedig be legyen biggyesztve a becses nevük. Vagy álnevük, ugyebár.
- Jó napot!- intünk, mert mi rendes emberek vagyunk. Mosolygunk, mert ez nem teher a számunkra. Kedvesek vagyunk, mert ez a legtermészetesebb.
Feszülten ülök, nem találom a helyem, és az első kérdések nagy része meg sem marad az emlékezetemben, bár gondolom csak a szokásos: hogy érezzük magunkat, lesz-e új album, mikor folytatódik a turné, ki mit reggelizett, és ehhez hasonlók.
Az egyik kérdés azonban megüti a fülem, és nem hagy nyugodni. 
- Louis, hol van most a barátnőd?- tulajdonképpen magával a kérdéssel nincs sok baj, hiszen újságírókról van szó. Az, hogy a privát szférámba akarnak beférkőzni, szinte kötelességük, ám ezzel szemben a hangsúly, amivel feltette a kérdést, már koránt sem ilyen ártatlan.
- Ilyen információt nem adhatok ki, sajnálom. Az ő magánélete maradjon meg neki, ha lehet. Köszönöm- előveszem a legilledelmesebb hangom és viselkedésem, miközben megpróbálok rájönni, ki intézhette felém az imént elhangzott kérdést.
- Igaz, hogy elvonón van? Eleanor bajba került?- újabb hang, a terem túlsó feléről. A fiúk néma csöndben várják a reakciómat. Mindannyiuk tekintetét magamon érzem, Niall jobb kezével meg is támaszkodik a székem felé eső részén, hogy ha kell, azonnal lefoghasson, de erre nem lesz szükség.
- Ennek semmi köze Eleanorhoz, és kérem, hogy őt se zaklassák ilyen dolgokkal- hiába próbálom kerülni a konfliktust, sorra követik egymást az ilyesfajta kérdések.
- Tehát akkor Eleanor kikerült a képből?- a dühtől kissé összezavarodom, nem tudom, merre kéne néznem, ám sikerül elég jól palástolnom az érzelmeimet.
- Engedjék meg, hogy tisztázzak valamit- felemelem a fejem és megkísérlek minden szempárba belenézni, megbizonyosodni arról, hogy komolyan vesznek. 
Zayn halkan figyelmeztet, hogy legyek óvatos, de az asztal alatt leintem őt. Tudom, hogy mit csinálok.
- Vagyis, leginkább mesélni fogok- megköszörülöm a torkom, egyik porcikám sem kívánja a lelkem feltárását, sem azt, hogy megtalálják a gyenge pontomat. Viszont, ha azt szeretném, hogy Mia nyugalmát megtarthassam, kénytelen vagyok meghozni ezt a döntést.- Képzeljenek maguk elé egy sivár helyet, ahol nincs más, mint egy félig lebontott drótkerítés, egy talpalatnyi füves rész a feltöredezett beton között. Szimpatikus hely?
Nemleges válaszok sora ringatózik felém, és én keserűen mosolygok. 
- Nekem az volt. Menekültem? Igen. De találtam valamit, ami semmihez sem fogható. Többet ér minden drágakőnél, pénznél és materiális dolgoknál. Ez pedig nem más, mint kitartás és szeretet. Nem fogom kiadni a kedvesem személyes adatait, mert ha rajtam múlik, még a neve sem kerül nyilvánosságra. És mielőtt még megvádolnának bármivel: féltésből teszem, nem szégyenből. Az én Jótündérem a világon a legcsodásabb teremtés, és ugyan vannak hibái, de kinek nincsenek? Ki az, akinek a lelkiismerete teljesen makulátlan? Nem hinném, hogy itt van olyan. Az enyém sem az, de az ő lelke gyönyörű. Valóban, nem tagadom, arról a titokzatos lányról beszélek, akit Tündérkének hívott mindenki az év elején, de ennél többet nem kívánok hozzátenni.
Alig tudom befejezni a beszédet, sorra emelem ki a múlt azon pontjait, amikor Mia megmentett, kezdve azzal, hogy elterelte a figyelmem a problémáimról egy rövid időre, míg megpróbáltan lebontani a maga köré épített falait, ahogy visszaadta a foci iránti szeretetemet, hogy olyan remek embereket ismerhettem meg általa, mint az öccse és az édesanyja, hogy végül nem zuhantam mély depresszióba, nem menekültem az alkoholba. Mia egyszerűen csak fogta az esernyőm, amíg zuhogott. Én barom pedig elengedtem a kezét, hagytam elsétálni a hazug napsütésben. Ennek azonban vége. Ő az én másik felem, és reménykedem abban, hogy egy napon én is úgy érezhetek: tettem érte valamit. Valamit, amiért hálás lehet, amivel jobbá tehetem az életét.
- Tehát akkor azt állítja, hogy egy civil nővel él együtt?- ez a kérdés a legkevésbé sem udvarias, de továbbra is csak nyelem az idegességem, nem szólok vissza semmi csípőset, és megpróbálom türtőztetni magam.
- Nem élünk együtt, ahhoz még túlságosan is friss a kapcsolat, de ha rajtam múlik, egy nap beköltözünk egy csendes kis házba, ahol velünk élhetnek a testvérei is, csak hogy teljes legyen a családunk.
Anélkül, hogy bármilyen további magyarázatot adnék, felállok a székről, majd kisétálok. Nem törődöm a következményekkel, sem a sajtó reakciójától.
Ez az egy sosem fog változni: belém fognak kötni. Semmi sem lesz elég jó, s minden apró hibámat nagyító alá veszik majd, de amíg Mia mellettem van, és ő vár engem otthon, a megbeszélt helyen vagy a stúdió elött késő este, addig képes leszek elviselni minden minket ért támadást, és képes leszek megvédeni Őt, mert szeretem. Jobban, mint az életemet.
- Kicsim?- szólok bele a telefonba feldobódva. Úgy érzem, tonnányi súlytól szabadultam meg.- Mit szólnál, ha kicsit korábban találkoznánk?
- Louis, ugye nincs baj?- jön a válasz a vonal túlsó feléről, némi izgatottságot és aggodalmat rejtegetve.
- Nagyon szeretlek- vigyorgok és hunyorogva ülök be a leintett taxiba.
- Én is szeretlek- elérzékenyülve hebegi, engem pedig majd' szétfeszít a büszkeség.
Talán a mi történetünket egy boldog örökkévalóságon át írják, én mindenesetre nem lehetnék ennél boldogabb.

Drága Olvasóim!

Ezúttal a végére hagytam a közlendőmet, ugyanis megszületett a döntés. Napokig rágódtam rajta, végül úgy határoztam, nem fejezem be a blogot, de mindenképpen tartok néhány hét szünetet, amíg kicsit utolérem magam, mind a tanulásban, mind a blogokban.
Valószínűleg át is fog alakulni a kinézet, a következő fejezete a történetnek új címet is kap, hiszen a fejemben már összeállt egy cselekménysorozat, ami köré összpontosulni fog a folytatás.
Remélem ez a kis szösszenet elnyeri a tetszéseteket, és ha van kedvetek, kukkantsatok be a Vindictive c. blogomra, ami hamarosan szintén átalakul és ahová már felkerült a prológus, a hétvégén pedig megérkezik az első rész.

További szép estét, és hetet. Remélem mihamarabb "találkozunk".

Legyetek rosszak,
xx Lu